Partnerek

ETHOFER KFT.

Az Ethofer Kft. 1994-ben alakult meg, kezdettől fogva mezőgazdasági termeléssel, szolgáltatással és kereskedelemmel foglalkozik. Az eltelt 15 év alatt folyamatosan fejlődött, bővült a tevékenységi köre. Ma 19 munkatárssal, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén több ezer hektáron gazdálkodva az Ethofer Kft. az egyik meghatározó szereplője a nyugat-dunántúli régiónak. A legfejlettebb technológiákat alkalmazva, korszerű gépparkkal, széles körű szolgáltatásokkal, sokrétű kereskedelmi tevékenységgel áll ügyfelei rendelkezésére.

SOFTWAREHOUSE KFT.

A magyar tulajdonban lévő SoftWareHouse Kft. 2005-ben alakult. A tulajdonosi kör a magyar logisztikai piacon közel 10 éves tapasztalattal rendelkezik a gyakorlati megvalósítások és informatikai megoldások területén. Megalakulásuk legfontosabb mozgatórugója az a felmérés volt, hogy a piacon az igények ellenére meglehetősen kevés az olyan üzleti szolgáltatásokat és informatikai rendszereket kínáló cég, amely a magas fokú szakmai hozzáértés mellett a fő hangsúlyt a megbízói hatékonyság javulásában rejlő versenyelőnyre fókuszálná. Ennek megfelelően legfontosabb filozófiájuk az innováció mellett az olyan megoldások közös feltárása, amelynek eredménye a magas fokú minőség, kedvező költségfeltételek, és a beruházás gyors megtérülése.

ALV AGROKONTRAKT KFT.

2008-ban az Agrolog-Hungária Kft. leányvállalataként alapított ALV Agrokontrakt Kft. ömlesztett mezőgazdasági termények közúti szállítására, vagonba berakására létrehozott vállalkozás. A Társaság tulajdonában lévő 2 darab nagy teljesítményű önjáró vagonrakó gépeivel / OPTI-RAK / egész Dunántúl területén vállal vagonba történő berakást. Megszervezi és lebonyolítja a termény vasúti kocsikhoz történő felszállítását, vállaljuk a rakodás alatt a teljes felügyeletet, a vasúti speditőrrel a kapcsolattartást. Vasúti fuvarozásban való jártasságunk alkalmassá tesz bennünket mezőgazdasági termények export, illetve belföldi forgalmának lebonyolítására. Versenyképes fuvardíjakat és szolgáltatást tudunk nyújtani ügyfeleink részére akár a teljes fuvarozási útvonalon.

 

POLIGONT KFT.

POLIGONT Mérnöki Szolgáltató Kft. jogelődjét Balázs Árpád tulajdonos ügyvezető 1997-ben azért hozta létre, hogy segítsen felkészülni, majd folyamatosan megfelelni a vállalkozásoknak a hazai és a világpiac által támasztott követelményrendszereknek való megfelelésre. Komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek minőségirányítási rendszerek kialakításában és folyamatos üzemeltetésében.

Somogyi Búza KFT.

A Somogyi Búza KFT fő profilja a gabona- és olajosmagvak kereskedelme. Az Agrolog-Hungária KFT -vel közös tevékenysége kalászos gabonák minőségi vetőmagvainak forgalmazása, minőségi búzafajták termeltetése és fajtabemutatók szervezése. Mezőgazdasági szaktanácsadás keretében vállalja - elsősorban Somogy megyében - vadkárbecslések szakszerű és korrekt elvégzését.